Eurocopter
Az 1992-ben alapított Eurocopter ma már az EADS leányvállalataként működve készíti helikoptereit. A francia, német, spanyol, brazil, amerikai és még sok egyéb beszállítóval rendelkező cég az EADS-en belül is a világ egyik legnagyobb helikoptergyártója.
Nem túlzás azt állítani, hogy Európában a Eurocopter helikopterei a legsikeresebb és legkorszerűbb forgószárnyasok, amelyek nagy tömegben repülnek.
Hazánk és a környező országok légimentői, hadseregei, partiőrségei egyaránt előszeretettel alkalmazzák a legsikeresebb EC-típusokat.
Az 1955-ben először levegőbe emelkedő Alouette II típust az egyik francia előd, az Aerospatiale gyártotta. Ez a gép volt a világ első gázturbinás helikoptere. A francia elődök vezették be az azóta már megszokott cső-farokrotort, amely halkabb és biztonságosabb volt elődeinél.
Az Aerospatiale a Super Puma helikopterben alkalmazta először a fly-by-wire vezérlést, amely a polgári nagygépes utasszállításban egy évtizeddel később kezdett csak elterjedni a szintén európai és szintén úttörő A320-as típus által.
Ma nagyjából 11 ezer Eurocopter repül világszerte.
Úgy tűnik, hogy az elmúlt évek válságait is sikerrel túlélő, sőt, közben fejlesztő óriáscég újabb úttörő szerepre vállalkozik, amint azt a párizsi légisón bemutatott új típus is bizonyítja.
Comments are closed.




