Cirrus

A Cirrus Aircraftot 1984-ben alapította egy amerikai testvérpár. A cég központja az egyesült államokbeli Minnesotában lévő Duluthban található, de van már gyártóegységük Észak-Dakotában, Angliában és Ausztráliában is.
Alapvetően két repülőgéptípus fut a Cirrus neve alatt, és persze ezeknek több alváltozata, de a cég egy harmadik, különleges kialakítású, házilag, kitből összeépíthető tolólégcsavaros repülőgép gyártására jött létre.


Highslide JS

Az élet azonban a ma is nagy sikerrel gyártott Cirrus 20 és 22-es típusokat igazolta, amelyek hagyományos elrendezésű egymotoros kompozit kisgépek a legkorszerűbb technológiákat felvonultatva a kabinban.
A cég 1998-ban közös fejlesztésbe kezdett egy repülőgépekbe építhető mentőernyő-rendszereket fejlesztő céggel, amelynek eredménye egy, a Cirrus SR-20-as típusba beépíthető változat lett. A Cirrus Parachute System (CAPS) egy olyan mentőernyő-rendszer, amely vészhelyzet esetén egy rakéta segítségével kilőhető és az a gép felett belobbanva az egész repülőgépet egyben hozza le a földre.


Highslide JS

A Cirrus mentőernyő-rendszere

A Cirrus volt az első gyártó a világon, amely az SR-20-as típussal megkapta az amerikai hatóság certifikációját egy ilyen repülőgépbe épített mentőrendszerre. Joggal büszkék rá, hogy ez a rendszer az összes repülőgépében alapfelszereltség, ahogy a különleges, légpárnás biztonsági öv is, amely baleset esetén felfúvódva védi a pilótát és utasát, csökkentve az ütközés erejét.
A kisgépes repülés luxusát kínálja a Cirrus és úgy tűnik sikeres ez a recept, hiszen ebben a méretben és kategóriában nincs igazi versenytársa. Ahogy a cessna és a Diamond a legnépszerűbb és legkelendőbb kisgépeket állítja elő nagy tömegben, úgy a Cirrus a levegő kisgépes Mercedeseit készíti.


Highslide JS

Nem véletlen, hogy gyakran az üzletemberek és légitaxik hosszabb utakra is a Cirrus valamely típusát választják, hiszen a minden időjárási körülmények között repülhető, legkorszerűbb navigációs és avionikai berendezéseket felvonultató kisgépek kényelemben, technológiában és felszereltségben felveszik a versenyt a nagyobb, akár biznisz jet méretű repülőgépekkel is, ám üzemeltetési költségük nagyságrenddel kisebb azokénál.

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL