Boeing élete

„Most azt mondanám, hogy az emberek repülőgépeken akarnak utazni, minden nap egyre többen – és ki merem jelenteni, hogy egy nap, úgy fognak tekinteni a repülőgépre, mint manapság a vasútra…”
-William E. Boeing, 1929

Irta: Erdős Attila

A világ egyik legnagyobb repülőgépgyártó vállalatának alapítója, William E. Boeing Detroitban látta meg a napvilágot 1881-ben. Apja Wilhelm Boeing 1868-ban érkezett az Egyesült Államokba, ahol vagyonos családi hátterét felhasználva több vállalkozásba kezdett, többek közt fakitermelésbe. A faipar révén Boeing Minesotában olyan területre tett szert, amely nem csak fában, de ércben, elsősorban vasban is gazdag volt. A bányászati jogoknak köszönhetően William már fiatalon 1 millió dolláros vagyonra tett szert.

Apja halálát követően Boeing egy évet Svájcban tanult, majd 1899 és 1902 között a Sheffieldi Tudományos Iskolába járt, de tanulmányait nem fejezte be, figyelmét ekkoriban inkább a családi vállalkozás továbbvitele és a család vagyonának gyarapítása kötötte le, de az első repülőgépek megjelenésével, a repülés teljességgel magával ragadta.

1914-ben Boeing megismerkedett G. Conrad Westerveltel, az amerikai haditengerészet hadnagyával, akinek irányításával egy Curtiss típusú hidroplánnal tette meg élete első repülését. 1915-ben beiratkozott a Glenn L. Martin repülős iskolába, majd a kurzus elvégzése után rendelte meg első repülőgépét a Martin gyár TA típusú modelljét, amelynek leszállítása után már nem csak a repülésben, de a repülőgép gyártásában is érdekelté vált. Az első Boeing repülőgépgyárat az Union-tó partján egy kis hangárban alapította mintegy tucatnyi alkalmazottal, ahol 1916. június 15-én szerelték össze az első gépet Bluebill, B&W Model 1 néven (a kezdőbetűk Boeing és Westervelt neveinek kezdőbetűi).

1916. július 15-én Boeing felvásárolta a Pacific Aero Products céget, megszerezve ezzel a cég már meglévő vagy még folyamatban lévő munkáit. Boeingnek szüksége volt egy olyan területre, ahol tesztelhette repülőgépeit, ezért saját költségen állta a Washingtoni egyetem légifolyosójának építését, cserébe az egyetem vezetése repüléstudományi kurzus indított.

1917. április 8-án az Egyesült Államok belépett az I. Világháborúba, május 17-én a vállalat új nevet kapott Boeing Airplane Company (Boeing Repülőgép Társaság) néven, amely megkezdte a haditengerészet számára a gyakorlógépek gyártását Boeing Model C. Pontoons néven.

A háború befejeződésével Boeing a kereskedelmi repülésben rejlő lehetőségek felé fordult. A gondolat népszerűsítésnek érdekében Boeing Vancouverből Seattlebe 60 levelet szállított a saját C-700-as repülőgépén, amely az első légiposta volt az Egyesült Államokba. Ebben az időszakban a Boeing vállalat elsősorban más cégek által tervezett gépeket szerelt össze.

Az első igazi áttörést azonban a léghűtéses motor bevezetése hozta, amelynek segítségével Boeing megnyerte a Chicago és San Fransisco közötti légiposta üzemeltetésének jogát. A szerződés értelmében Boeingnek 26 géppel kellett rendelkeznie az 1927. július 1-ei indulási dátumra, valamint egy 500 ezer dolláros kötelezettségvállalást is tennie kellett. A légiposta szállítására készített 40A típusú géppel a vállalat megkezdte a kereskedelmi célú repülőgépek tömeges gyártását.

1929. február 1-én a Boeing Airplane and Transportation Company (Boeing Repülőgép és Szállító Vállalat) átalakult a United Aircraft and Transport Corporation (Egyesült Repülőgép és Szállító Társaság) vállalattá magába tömörítve néhány repülőgép-, repülőgépmotor és propeller gyártót, valamint egy californiai székhelyű pilóta és karbantartó képző iskolát.

A nagy gazdasági világválságot követő években a vállalat ellen trösztellenes eljárást kezdeményeztek, amely 1934-re elvezetett a cég részekre darabolódásához. Boeing lemondott az elnöki székről, és a részvényeit is eladta. A II. Világháború idején tanácsadóként tevékenykedett a vállalat mellett, mikor a cég harci-gépeket kezdett el gyártani az amerikai légierő számára.

A háborút követően mellékvállalkozásokba kezdett, utoljára 1954. május 15-én tért vissza a Boeing vállalathoz, a Dash 80 sugárhajtású szállítógép kigördülésekor, amelynek típusait felesége Bertha, Boeing-707-esnek, Stratoliner-nek és Stratotanker-nek keresztelte, amely az első volt a híres Boeing sugárhajtású repülőgépek családjában.

A repülőgép történelmének, és a repülés úttörésének egyik legnagyobb alakja 1956. szeptember 28-án hunyt el.

Forrás: www.boeing.com

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL