Airbus A320 NEO

Az 1988-ban átadott első Airbus A320-as után majdnem harminc évvel, 2016-ban tervezik az A320-as módosított, új hajtóművekkel ellátott, gazdaságosabb változatának az A320 NEO-nak az első átadását.

A NEO, vagyis New Engine Option nem csak új hajtóművet jelent, habár a gazdaságosság javításának ez lesz az egyik pillére.

A320 NEO – 2016-ban adják át az elsőt

A választható két hajtómű a Pratt & Whitney PW1000G típusú hajtóműve illetve a CFM Leap-X, amelyek a becslések szerint 12 százalékkal fogják csökkenteni a tüzelőanyag fogyasztást.

Nem csak a hajtóművek tüzelőanyag fogyasztásában lesz csökkenés, de a 2013-ban megjelenő új PW1000G hajtómű karbantartásának a költségeiben 20 százalékos csökkenés várható. Ezek a hajtóművek 2013-ban a Bombardier CS1000-eseken fognak először megjelenni.

Az új hajtómű egy A340-600-as tesztgépen

A másik lehetséges hajtómű a CFM Leap-X hajtóműve 2016-ban a kínai Chinese Comac C919-esen jelenik majd meg először. Az új hajtóművek átmérője több mint 400 mm-rel nagyobb lesz, így a gazdaságosságban jelentős szerepű kétáramúsági fok is megnő, a zajszennyezés pedig kisebb lesz az eddigi modelleknél.

Láthatna
hidroplánt repülni a lagunák városában
ha Magyarországon felszállna a
velencei karneváli különvonatra

A hajtómű mellett a sárkányszerkezeten is történt némi módosítás. A megnövelt hajtómű átmérő új hajtómű függesztő pilonokat és hosszabb futómű szárakat kívánt.

Kisebb zajt és kisebb fogyasztást ígérnek

Módosult a szárny külső része is, a szárnyvégekre pedig a szárny szerkezetének a részeként wingletet építenek, ezek tették szükségessé a szárny kismértékű megerősítését. Ezeket a marketing a cápauszonyra emlékeztető alak miatt már a “sharklet” névvel illeti.

A 2,5 méter magas, jól hangzó és látványos elem rendkívül hasznos is, ugyanis a szárnyvégi örvények munkára fogásával további 3-3,5 százalékos csökkenés érhető el vele a tüzelőanyag fogyasztásban.

Sharkletek – “levadásszák a fogyasztást”

Ez az összesen 15-16 százalékosra becsült fogysztás csökkenés 950 km hatótávolság növekedést vagy két tonnányi hasznos teher növekedést tesz majd lehetővé.

Az Airbus rendkívül bizakodó az A320NEO-t illetően, a 2016-os első átadást követő tizenöt évben négyezer példány feletti eladást várnak a géptől. A gép első üzemeltetője a Virgin America lesz, amely összesen hatvan gépet rendelt.

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL